Cégünk 1993. januárjában magánvállalkozásként, bérelt garázsban 2 fővel kezdte tevékenységét. Kezdetben autóriasztók, autó elektronika volt a profilunk. Tevékenységi körünk évről-évre bővült. Létszámunk, partneri körünk is fokozatosan fejlődött.

A több bérelt műhely után a Bt. Székesfehérváron 2000-ben saját ingatlanba költözött, ahol 2004-ben megkezdett építés nyomán jelenleg korszerű műhellyel, szakmailag felkészült szakemberekkel, udvarias, gyors kiszolgálással állunk ügyfeleink rendelkezésére.

Vevőkörünkben tarthatjuk számon a legtöbb helyi gépkocsi márkakereskedést, sok céget, közületet. Mellettük azonban nem elhanyagolható a lakossági megrendelők száma és volumene sem. Szívesen kiszolgáljuk a Magyarországon nyaraló külföldieket is, akik közül sokan már visszatérő ügyfélként előszeretettel keresik fel műhelyünket.

100%

A Condi Car Bt.
100%-ban magyar vállalkozás!

Klíma javítás, töltés, fertötlenítés

Autóklíma

Legtöbb esetben a hűtőközeg elszivárgása okozza, hogy a berendezés nem működik. Ilyen esetben nem elegendő az új hűtőközeggel feltölteni a rendszert. Első lépésben meg kell keresni a szivárgás okát majd pedig meg kell szüntetni.

Utólagos beépítés

Állófűtés

Az álló helyzeti fűtés három fő csoportra osztható. Vannak levegős és vizes készülékek, amelyek a jármű üzemanyagát használják a fűtéshez és vannak elektromos hálózatról (220V) működtethető előmelegítő készülékek.

Az autóklíma, állófűtés beépítés mellett azok karbantartása, javítása egyre kiszélesedő igényt jelent. Ezen szükségletek kielégítése folyamatos fejlesztést igényel a szakismeretek, és műszerezettség vonatkozásában egyaránt. Ennek megfelelően ezekre a kérdésekre különös figyelmet fordítunk. A cég fennállása óta fokozatosan fejlődött, és fejlődik jelenleg is. Üzletpolitikánknak, megbízható munkánknak köszönhetően a fejlődési tendencia remélhetőleg megmarad, és ezáltal folyamatosan bővülő, egyre magasabb szintű szolgáltatást nyújthatunk partnereinknek.

Nyári időszakban a légkondicionálók, karbantartása, téli időszakban az állófűtések, kiegészítő fűtések beszerelése, javítása jelenti a fő tevékenységet. A gyárilag beépített állófűtések, kiegészítő fűtések, szellőzőrendszerek, valamint Webasto és Eberspächer fűtőkészülékek javításával egyaránt foglalkozunk.

Annak érdekében, hogy a legmagasabb szakmai színvonalon tudjuk végezni munkánkat, tevékenységeink közül ma már csak légkondicionálók és állófűtések beépítését, javítását vállaljuk.

Töltse ki az űrlapot

És kérjen ajánlatot online!

Munkatársaink a lehető legrövidebb idő alatt felveszik Önnel a kapcsolatot!